A KULCS

Egy régebbi írásomat elevenítem fel ebben a posztban, mert úgy gondolom éppen aktuális. Főként azoknak ajánlom, akik igazán nehezen hangolódnak rá, hogy hálásak legyenek valamiért ÉPPEN MOST! A hálával és az aktuális járvány helyzettel kapcsolatos írásomat itt olvashatjátok. Fogadjátok szeretettel!

 

 

Munkából hazafelé zötykölődöm a buszon, fáradt, feszült, éhes és nyűgös vagyok. Gondolataim a költözés, a pakolás és az ezzel kapcsolatos teendők körül forognak. Gondolkodom miket kell visszajuttatni a tulajnak, miket kell a "régi" lakásban hagyni, miket kell elvinni. A sok holmi közül egyszer csak eszembe jut a kulcs. Még azt is vissza kell adni. De mikor? Az összeset? Persze, hogy az összeset, hiszen már nincs rá szükségünk. Te jó ég! Nem lesz kulcsunk! Nem lesz kulcsunk! Ez a gondolat hirtelen mellbe vágott. Ijesztő volt. Mindeközben persze tudtam, hogy mire itt nem lesz kulcsunk, addigra már lesz helyette új...de akkor is! Hirtelen elképesztően felértékelődött számomra ennek a tárgynak a szerepe. Milyen érdekes, minden nap pakolgatjuk, keressük...általában keressük...táskába bedobjuk, onnan előkotorjuk, zárba bedugjuk, asztalra letesszük, ismét keressük, kulcstartóval díszítjük, néha elvesztjük, másoltatjuk, eldobjuk.

De megálltunk-e valaha egy pillanatra elgondolkodni, észrevenni, hogy mekkora szerepe és jelentősége van ennek az apró tárgynak? A KULCS. Ha van kulcsunk, van otthonunk. Van hova mennünk, van honnan elindulnunk, van hol aludnunk, van hol együtt lennünk. Ha nincs kulcsunk az baj. Eszembe jut, hogy a világban hány ember bolyong most kulcs nélkül. Hirtelen elképesztően boldog és hálás vagyok ezért a tárgyért és azért, hogy egy egész kulcscsomó lapul a táskámban. 

 

Bízom benne, hogy tanulságos számotokra ez a kis szösszenet! Szeretetet és ölelést küldök mindannyiótoknak! :) <3

Write a comment

Comments: 0